A VILÁG HÉT
CSODÁJA

Írta:
 Sygmacs

1..
A GÍZAI PIRAMIS
(Kheopsz-piramis)
 

Melyik az első világcsoda?

A sors furcsa fintora, hogy éppen a legrégibb világcsoda vészelte át a legszerencsésebben az évezredek múlását. Kheopsz, egyiptomi uralkodó hatalmas piramisa az egyetlen, viszonylag épségben megmaradt világcsoda. A kínai Nagy Fal mellett Kheopsz síremléke a világon létrehozott, legnagyobb emberi építmény. A világcsodák listáján övé az első hely. Magassága 146, 6 méter, vagyis akkora, mint egy ötven emeletes felhőkarcoló. Építéséhez annyi követ használtak fel, hogy azokból könnyedén kitelne az összes templom anyaga, amelyeket az elmúlt 1100 évben Magyarország királyai emeltek! A piramis közel 2.000.000 mészkőtömbből áll. Az első kő kifaragása előtt azonban még rendkívül komoly előkészítő munkára volt szükség.  Mivel a kész piramis súlya meghaladja a 6.400.000 tonnát, csakis kemény sziklatalajt választhattak alapul, amit hosszas keresgélés után a Nílus-parton találtak meg.

Hogyan építették a Kheopsz-piramist?

Felrajzolták az alaprajzát, majd vízmentesen záródó tégla- és vályogfallal vették körbe az egészet. Az ókori mérnökök rendkívül szellemes eljárást fejlesztettek ki az alap vízszintességének pontos beállítására. A területet sakktáblaszerűen csatornákkal hálózták be. Ezeket a sziklába vésett csatornálkat vízzel töltötték fel, majd a vízszint magasságát pontosan bejelölték a szikla oldalába. A következő munkafázisban a kőfaragók eltávolították a vonal fölötti sziklacsúcsokat. És már készen is állt a piramis tükörsima, vízszintes alapja. Ez a hatalmas előkészítő munka tíz éven át tartott. Legalább 4.000 egyiptomi dolgozott ezen. A síremlékenösszesen 100.000 munkás dolgozott.

Kik építették a piramisokat?

A tudósok és az írók nagyon sokáig azt gondolták, hogy rabszolgák hada építette az Ó-egyiptomi Birodalom hatalmas piramisait. Ez azonban nem igaz! A királyok síremlékét nem foglyok, hanem önkéntesek emelték. Az egyiptomi földművesek lelkesedésének két oka is volt: a Nílus áradásának idején nem tudtak otthon dolgozni, így szükségük volt a szerény fizetségre és élelmiszerre, amit a piramis építőiként kaptak. Másrészt pedig a tudatlan emberek el sem tudtak volna képzelni nagyobb és dicsőségesebb dolgot annál, mint hogy az istenként tisztelt fáraó síremlékén dolgozzanak. Minden egyes munkás úgy érezhette, hogy részesült az uralkodó halhatatlanságból.

Melyik volt a legveszélyesebb munka?

A fáraó síremlékének tetején egy hatalmas, közel kilenc méter magas zárókő, a „pyramidon” állt. Az óriási, gondosan csiszolt sziklatömb felvontatása és hajszálpontos elhelyezése nagy veszélyekkel járt. Biztosak lehetünk benne, hogy sokan belehaltak a vállalkozásba. Húsz év erőfeszítései eredményeképpen végre elkészült a piramis belső része. Ez a lépcsőzetes gúla 128 rétegből állt. A piramis ekkor nagyjából olyan volt, mint ma. A munka azonban még nem ért véget. A lépcsőfokokat úgy töltötték fel, hogy az építménynek tökéletesen sima felszíne legyen. Ezt a sima felszínt a kőfaragók hófehér mészkőlapokkal borították be. A lapokat olyan finoman megmunkálták, hogy még egy késpengét sem lehetett volna becsúsztatni közéjük. Távolról nézve a hatalmas piramis olyan volt, mint egy gigantikus, szikrázóan fehér hegycsúcs.

A tudósok egy része úgy véli, hogy Kheopsz fáraót sohasem temették el a híres, nagy piramisban! Ezt a meglepő feltételezést három érvvel támasztják alá:

1. A halotti kamra nincsen feldíszítve. Ez tökéletesen ellentmond az akkori szokásoknak.
2. Az elhunyt fáraó szarkofágja csak félig készült el, a teteje pedig teljesen hiányzik.
3. Rendkívül különös az a tény is, hogy a halotti teremből két szűk szellőzőcsatorna vezet a piramis felszínére. A halottaknak azonban nincs szükségük levegőre!

Valószínűnek látszik tehát, hogy Kheopsz király sohasem nyugodott ezen a helyen.
De így felvetődik a megválaszolhatatlannak tűnő kérdés: miért építették meg ilyen sok munka árán ezt a csodás piramist?
És noha ahány ember, annyiféleképpen próbálják magyarázni, hogy miként is volt lehetséges a piramis gigantikus köveinek mozgatása, valamint emelése, mégsem tudjuk még ma sem igazából, hogy hogyan épültek a piramisok…

(Még több érdekességet megtudhatsz a piramisokról és az azokat körüllengő rejtélyekről, amelyben még az UFO-k is szerepelnek!>> kattints ide!

2.
SZEMIRÁMISZ FÜGGŐKERTJE

Miért építettték a függőkertet?

A világcsodák listáján az előkelő második helyen szereplő építményt Nabú-kudurriuszur király, a nagy hódító ajándékozta feleségének, egy perzsa hercegnőnek. A hercegnő személyét számos titok övezi. A tudósok még abban sem biztosak, hogy a hölgy tényleg a legendás hírű asszír királynőről, Szemirámiszról kapta-e nevét. A krónikák tanúsága szerint a harcias király ezzel a pompás ajándékkal akarta kiengesztelni szép feleségét, aki igencsak neheztelt rá, gyakori hadjáratai miatt.

Milyen volt a függőkert?

Szemirámisz függőkertjét gyakran hívták többesszámú alakban függőkerteknek. Ez azért lehetett így, mert az építményt alkotó hét szint mindegyike egy-egy önálló, zárt kertrész volt. A hét óriási „lépcsőfok” minden eltérés ellenére egységes egésszé forrt össze. A teraszok legszélére sokezer kúszónövényt ültettek, amelyek indái és levelei beborították a falat, lecsüngtek egészen az alattuk lévő szintig. A hét önálló kertrész így valósággal egymásba nőtt. A távoli szemlélő számára az egész építmény egy hatalmas, meredeken emelkedő, zöld hegynek tűnt, melyet rengeteg fa, bokor, virág borított. A szemlélő mindezt úgy látta, mintha a növények lebegnének, így megszületettt a függőkert elnevezés.

Különösen nyári forróság idején-amikor nem volt ritka az 50ºC-os rettentő hőség sem- rabszolgák valóságos serege szorgoskodott a kertben. A kertészek megállás nélkül pumpálták az éltető vizet a számtalan keskeny csatornába. Ezek a csatornák a kert minden részét ellátták vízzel. Akadtak itt apró patakok, vízesések, a parányi tavakon kacsák ringatóztak, békák kuruttyolását lehettet hallani. Még lent Babilon szenvedett az iszonyú melegben, addig fent a kertben nem ismerték a vízhiányt, s a kellemes környezetben élvezni lehetett a méhek zümmögését, a nyíló, tarka virágok látványát.

Valószínűleg ennek a kirívó ellentétnek is köszönhető, az előkelő második hely.

3.
ZEUSZ OLIMPIAI SZOBRA

Az ókori Görögországban minden negyedik évben sajátos dolgok történtek. A legvadabb háborúk kellős közepén, amikor például Athén Spárta ellen harcolt, egy nagy csapat fiatalember egyszer csak letette a fegyvert, és mit sem törődve az egymással szemben álló, félig fölfegyverzett seregekkel, elindult az Olimpia felé. Az ifjak nyugodtan vonultak a véráztatta földeken, céljuk, az Athéntól 260 kilométerre, déli irányban fekvő, Zeusznak szentelt kultikus központ irányába. Maguk mögött hagyták a lángoló, kifosztott városokat, és elérkeztek a nyugalom és béke szigetére.

A Szent Liget felé vonuló résztvevőket nem volt szabad háborgatni, másrészt viszont a távoli vidékeken tomboló háborúkat sem kellett abbahagyni. A béke csupán Olimpia környékére korlátozódott. A görögök hite szerint legfőbb istenünk, Zeusz rendelkezett így, hiszen neki szentelték az olimpiai játékokat. A villámok mindenható urának a legkisebb óhaja is fellebbezhetetlen parancsnak számított a görögök, vagy ahogy magukat neveztnék, a hellének számára.

A legendák szerint Zeusz atyja, a félelmetes Kronosz Olimpia közelében élt, egy festői szépségű dombon. Egy jóslat megijesztette a nagyhatalmú istenséget, mert azt állította, hogy uralmának egyik fiúgyermeke fog majd véget vetni. Ezért valamennyi gyermekét lenyelte. Felesége, Rhea sajgó szívvel nézte a csecsemők sorsát, és mikor megszületett hatodik gyermekük, Zeusz, elhatározta, hogy cselhez folyamodik. Az újszülött helyett egy jókora követ csomagolt a pólyába, és azt adta oda kegyetlen férjének. Kronosznak nem tűnt föl a csalás, gyanútlanul lenyelte a követ. Zeusz azután titkos helyen nőtt fel. Megerősödve bosszút esküdött. Olyan italt adott Kronosznak, hogy elevenen felöklendezte lenyelt gyermekeit. Zeusz diadalmaskodott és atyját a görög alvilág, a Tartarosz mélyére taszította. Ettől a naptól kezdve ő uralkodott az egész világ, az istenek, az emberek, de még az időjárás felett is. Megparancsolta, hogy győzelme emlékére rendezzenek olimpiai versenyeket.

Mikor rendezték az első olimpiát?

Zeusznak, a hellének legfőbb istenségének parancsára Kr. e. 776-ban megszervezték az első olimpiai játékot. A négyévenként megrendezett ünnepségsorozat keretében nemcsak sportversenyekre, de vallásos szertartásokra is sor került. A főisten tiszteletére tartott versenyeket hamarosan már az olimpiai játékok néven emlegették Görögörszág szerte. A két olimpia közzött eltelt időszak, az olimpiász vált a görög időszámítás alapjává. Az olimpiászokat könnyű volt megkülönböztetni egymástól, mivel ezeket a négyéves időszakokat mindig a legutóbbi olimpián kimagasló teljesítményt nyújtó sportolók egyikéről nevezték el. Ha ma is ez lenne a szokás, akkor az 1992-től 1996-ig terjedőidőszakot az egész világon Egerszegi Krisztina olimpiásza néven emlegetnénk. Az első olimpiai játékok még szerény keretek között zajlottak le. Csupán a közelben élő ifjak gyalogoltak el a Kronosz domb tövében fekvő Szent Ligetig, hogy ott összemérjék erejüket. Ekkoriban még alig néhány épület állt itt: egy kincsesház, az olimpiai láng épülete, Zeusz és felesége, Héra temploma, valamint egy aprócska oltár. Háromszáz évvel később már rá sem lehetett ismerni az egykori szerény falucskára. A helyi erőpróbának számító játék a legfontosabb összgörögországi (pánhellén) sporteseménnyé nőtte ki magát. Négyévente görög földek leghíresebb atlétái és nézők ezrei özönlötték el a vidéket. Szilárd házak híján sátrakban laktak. Élelmes kereskedők bódékat állítottak, és a dicsőségre vágyó költőkkel versengve hangosan dicsérték árujukat. A nagyszámú, műértő közönség nem maradt közömbös. A Szent Liget körül szobrok és pompás templomok erdeje nőtt ki a földből, Olimpia a Zeusz-kultusz legfontosabb szent helyévé vált.

Mit kaptak az olimpiai bajnokok?

Talán meglepő, de az olimpiai versenyek győztesei csupán egy olajágból font koszorút kaptak. Ez az egyszerű jutalom hihetetlenül nagy megtiszteltetésnek számított, mivel azt fejezte ki, hogy az elismerés nem az emberektől, hanem az istenektől jön. Az olajfát ugyanis, amelyről egy gondosan kiválasztott ifjú az ágat egy aranyollóval lemetszette, hitük szerint maga a hatalmas Héraklész, Zeusz fia ültette. A díjat ilyen módon maga Zeusz adta!

Hogy nézett ki a szobor?

Zeusz szobra 40 láb magas, azaz 12 méter volt és körülbelül 435 évvel időszámításunk előtt készült. Mérete és az őt körülvevő csarnok tiszteletteljesen hangsúlyozta ki a főisten személyét és nagyságát. A szobrot vékonyra préselt aranylemezekkel borították be; ha a Nap rásütött, szikrázott és vakítóan sugárzott. Jobb kezében Niké, a győzelem istennőjének apró szobrát tartotta, ami valójában éppen emberméretű volt, így az, aki oda belépett és meglátta, rádöbbenhetett, mekkora önmagához viszonyítva a szobor, ami pedig újabb csodálkozással és áhítattal töltötte el látogatóját. Bal kezében egy jogart tartott, melynek tetején sasszem pihent.

4.
ARTEMISZ TEMPLOMA

Ki volt Artemisz?

A partra szálló hellén telepesek a Kaysztrosz folyó torkolatának közelében, egy védett helyen rábukkantak az őslakók egyik szentélyére. A bennszülöttek egy megszentelt fa előtt áldoztak istennőjüknek, egy sok kebellel á rázolt, ősi ázsiai természetistenségnek. A görögök hamarosan bekapcsolódtak a helyi kultusz ápolásába, csupán az istenasszony nevét változtatták meg. Úgy vélték, hogy az őslakosok istene (Diana) nem más, mint a gyönyörű Artemisz, a szűz holdistennő, a híres vadász. Hitük szerint ő védte a városokat, a nőket és a fiatal állatokat is.

Mit találtak a romok között?

A hellén világ legcsodálatosabb építménye, Artemisz gyönyörű temploma vált a lángok martalékává, amikor egy sötét éjszakán lecsapott a torzult lelkű gyújtogató. Az őrült pusztítás alig néhány percig tartott, az epheszoszi polgárok szent helye elszenesedett romhalmazzá vált. A felkelő Nap első sugarai már csak füstölgő romokat világítottak meg, s a megrepedt márványoszlopok, a megolvadt bronzedények körül álló, kétségbeesett városlakókat. Artemisz azonban kegyenek mutatkozott. A romok között kutató epheszosziak hirtelen ujjongásban törtek ki, a pusztítás kellős közepén ugyanis rábukkantak az istennő szinte teljesen épségben maradt szobrára! Csoda történt! -gondolták mindannyian, és azonnal elhatározták, hogy az égi jelnek engedelmeskedve újjáépítik a lerombolt templomot. Epeszosz városa új otthont teremtett szeretett istenségének, még szebbet, még nagyobbat, mint amilyen a lerombolt volt. A hellének rögvest az építkezők segítségére siettek. Nemigen akadt olyan város, vagy falu, ahonnan ne küldtek volna gyors segítséget.

Miért nem segíthetett Nagy Sándor?

A Kr. e. 334. esztendő alaposan felbolygatta a kis-ázsiai görögök életét. Ekkor Epheszosz falai előtt is megjelentek a világhódító ifjú hadvezér, a legendás Nagy Sándor csapatai. A diadalmas hadúr személyesen kereste fel az építkezés színhelyét, és felajánlotta, hogy nem csak tervekkel és jótanácsokkal, de arannyal is segíti az epheszosziakat. Cserébe azt kérte, hogy majd az elkészült templomon felirat örökítse meg dicsőséges nevét. Az epheszosziaknak nem kellett a makedón király aranya. Ezért cselhez folyamodtak, és Sándor elé borulva kijelentették: a mindenkit leigázó makedón király maga is egy igazi istenség. Azt pedig senki nem gondolhatja megfelelő megoldásnak, hogy egy istennő templomát egy másik isten építtesse fel. Nagy Sándornak tetszett a hízelgő szó, és kivonult a városból. A munkálatok évtizedeken át tartottak. Az új templom nemcsak a vallásos élet központjává vált, de valóságos új város nőtt ki körülötte a földből. A kereskedő hellének számára természetes volt, hogy a templomban kössenek kisebb-nagyobb üzleteket. Az Artemiszion a vidék legnagyobb bankjának számított. Ha valakinek pénzre volt szüksége, az felkereste a főpapot. A pénz könnyen jött, de magas kamatot kellett utána fizetni. A kamatláb 10% körül mozgott. Ez csak a közönséges polgárokra vonatkozott. A városok és falvak lakóitól 6%-kal is megelégedtek, ha pedig a háborúzó állam kért hitelt, akkor Artemisz főpapja csupán 1,5%-nyi kamatot számolt fel.

 
Artemisz istennő

5.
MAUSZÓLOSZ SÍREMLÉKE

Hogyan akart Mauszólosz király örök dicsőséget?

Az ifjú fejedelem óriási elszántsággal folytatta apja megkezdett munkáját. A kikötőt körbefogó hegyek lejtőin fekvő várost erős védművekkel vette körbe. A település középpontjában hatalmas kiterjedésű agorát építtetett ki. A tér fölött Árész hadisten temploma emelkedett. Mauszólosz úgy gondolta, hogy az agora és a templom közötti térségben épül majd fel az a jelentős épület, ami majd az idők végezetéig híressé teszi nevét. A legtöbb perzsa király valósággal rajongott a görög művészetért, kultúráért. Ez alól Mauszólosz sem volt kivétel. A fejedelem úgy döntött, hogy síremlékét nem helyi mesteremberekkel építteti fel, hanem Hellász legjelentősebb művészeit bízza meg a nem mindennapi feledattal. Mauszólosz meghirdetett egy pályázatot, amelyre számos híres művész küldte el jelentkezését. A pályázat rendkívül nagy visszhangot váltott ki. Nem volt építész, aki ne akart volna részt venni a nagy erőpróbán. A művészek ebben az időben komoly megélhetési gondokkal küzdöttek. Nem voltak megbízók, a városoknak nem volt pénzük ahhoz, hogy bármilyen műremeket is megvegyenek. A művészek még akkor is hálásak lehettek, ha a megrendelés nem a művelt Hellászból, hanem külföldi „barbár” fejedelemtől érkezett.

Milyen volt a király síremléke?

A nagy feltűnést keltő pályázatot Szatürosz és társa, Phüteosz görög építészek nyerték meg. A síremlék belső kamráját 39, egyenként 11 méter magas oszlop fogta körbe. Az oszlopcsarnokot egy 24 lépcsőfokból álló, piramis alakú tető óvta az időjárás viszontagságaitól. A piramis csúcsát márványból faragott négyesfogat díszítette. A teljes síremlék 49 méter magas volt, tehát nagyobb, mint egy 16 emeletes, modern lakóház. Mauszólosz nem láthatta a befejezett épületet. A fejedelem Kr. e. 353-ban halt mag, a mű ekkor még nem készült el. A király felesége, Artemiszia parancsot adott az építkezés folytatására. A királynő nemcsak felesége volt az elhunyt fejedelemnek, de egyben a húga is, mivel a kis-ázsiai fejedelmek a testvérházasság szokását is átvették a csodált egyiptomi fáraóktól. Artemiszia egész fiatalon lett rajongva szeretett bátyja felesége. Férje halála utánő örökölte a trónt, ami erőteljes egyiptomi hatásra utal. Artemiszia királynő magának is pompás remekművet állíttatott. A piramis tetejét ékesítő négyesfogat, a quadriga elé befogott lovakat nem egy személy hajta, hanem kettő, Mauszólosz és Artemiszia. A történetírók szerint a fejedelemnek nem tetszett volna a dolog, de már kész helyzet előtt állt, hiszen elkészült a renkívül szép quadriga.

Ki folytatta a halott király munkáját?

A sors a királynőhöz sem volt kegyes: Artemiszia két év elteltével követte férjét a holtak birodalmába. Az építezés megtorpant, a mesterek megriadtak. Ami ezután következett, arra még nem akadt példa az ókori világban. Az építkezésen dolgozó építészek, kőművesek és kézművesek magukra vállalták a remekmű befejezését. Úgy vélték, hogy munkájuk gyümölcse az örökkévalóság számára készül. Az örökkévalóság hosszú idő, ám évszázadokon át úgy tűnt, hogy a Mauszóleion az égi hatalmak védelme alatt áll. Amikor Nagy Sándor, harcias makedón uralkodó Kr. e 334-ben megostromolta Halikarnaszoszt, a Mauszóleionnak semmi baja sem esett. Az örökkévalóság a Mauszóleion számára 1500 esztendőn át tartott. A Kr.u. 12. században egy hatalmas erejű földrengés lerombolta az építmény jelentős részét. Csupán 1857-ben derült ki, mit rejt a föld az itt épülő török házak alatt. Brit régészek megvásároltak tizenkét épületet, és feltárták a mélyben megbúvó, ősi romokat.

6.
A RHODOSZI KOLOSSZUS

Mi volt az ókor legnagyobb harci gépe?

A felhergelődött uralkodó megelégelte, hogy katonái hiába rohamozzák az erődítéseket, ezért egy soha sem látott méretű és erejű hadi gépezet építésére adott parancsot. Hamarosan az ostromlott város elé gördült az ókori világ leghatalmas pusztító fegyvere, a Helepolisz, „a városok rombadöntője”. A 44, 4 méter magas kilenc emeletnyi fatorony óriási kerekeken gördült. Belsejében nem csak egy gigászi faltötő kos rejtőzött, de számos katapultáló szerkezet is, amely nehéz sziklatömböket tudott kilőni, többszáz méter távolságra. A hagomány szerint 430 ember vontatta ezt a félelmetes szörnyeteget. A felső emeleten íjászok sokasága állt, ők felüről zúdítottak nyílzáport a meglepett védők fejére. A fal melé érve a torony falának egy részéről kiderült, hogy nem is fal, hanem csapóhíd. Ezeket leengedve az ostromlók a magasból rohanták meg a rhodosziakat. A védők hiába lőttek több száz tüzes nyilat a toronyra, a deszkapalánkokat állatbőrök borították, amelyeket az erre a célra kijelölt katonák rendszeresen vízzel öntöttek le. A nedves bőr ugyanis nem gyullad meg. A megdöbbent rhodisziak kétségbeesve nézték a rettentő pusztítást. Rémületükben térdre borultak, és hangos szóval könyörögtek hazájuk legfőbb istenéhez, Héliosz napistenhez, hogy ne hagyja cserben őket. Megfogadták, hogy a Helepolisznál is nagyobb szobrot emelnek az istenség tiszteletére, ha kimenti őket szorult helyzetükből.

Ki volt a rhodosziak védőistene?

Nem véletlen, hogy az ostromlott rhodosziak éppen Hélioszhoz, a nagyhatalmú napistenhez fohászkodtak segítségért. A görög mondavilág számos istenalakja közül Zeusz fia állt a legközelebb hozzájuk. A hellén mitológia szerint Zeusz, az istenségek atyja és fejedelme felosztotta gyermekei között a világot. Ekkor Héliosz valahogyan kimaradt az osztozkodásból. Amikor a napisten visszatért szokásos földkörüli útjáról, azt kérte atyjától, hogy azzal a szigettel kárpótolja, amelyet aranyozott égi fogatában repülve látott meg lassan kiemelkedni az Égei-tenger kék vizéből. Ez a sziget Rhodosz volt. A sziget lakói valóra váltották Héliosznak tett ígéretüket. A szobor felépítése azt is megmutatta, hogy a rhodosziak nemcsak istenfélő emberek, de legalább ugyanennyire ravasz kereskedők is voltak.

Mekkora volt a Héliosz-szobor?

A rhodosziak joggal lehettek büszkék városállamuk új ékességére. A szobor méretei valóban lenyűgözőek voltak. Ilyen hatalmas művészeti alkotás méltán számíthatott az egész világ bámulatára. Még a modern kor emberei sem vállalkoztak túl gyakran ilyen nagyságrendű mű elkészítésére. Európában nemigen akad szobor, amely vetekedhetne Héliosz emlékművével. A Gellérthegy tetején talán el sem férne a tatai turulmadár azonban kényelmesen megülhetne a vállán. Csupán a New York-i szabadságszobor magasabb Kharész mester alkotásánál, igaz, alig több mint 10 méterrel! A napisten ujjai nagyobbak voltak egy felnőtt férfinél, és vastagságukra jellemző, hogy nem akadt munkás, át tudta volna ölelni ezeket. Napjaink tudósi csaupán a képzelőerejukre és az ókori krónikás feljegyzésekre támaszkodhatnak, amikor lerajzolják a Héliosz-szobrot, mivel a nagy műről egyetlen hiteles, korabeli kép, de még egy pénzvereten látható ábrázolás sem maradt fenn. Annyit azért tudunk, hogy Héliosz üres jobbját, elgondolkodva a homlokához emelte; egy másik híradás szerint egy lobogó fáklyát tartott vele a magasba. Bal kezéről is eltérő leírások maradtak ránk. Elképzelhető, hogy köpönyegét fogta vele, de az is, hogy markában tartotta a vállára vetett íjhoz tartó nyílvesszőt. Héliosz arcát és fejét övező, hétágú fénykoszorút csillogó aranyborítás fedte. Nem teljesen egyértelmű azonban az sem, hogy hol állt a hellén szobrászat e kiemelkedő remekműve. Ma már senki nem tartja valószínűnek, hogy Héliosz a kikötő bejárata fölé tornyosult volna. A 17. századi fantáziaképeken a kereskedőhajók még a napisten térdei között siklottak be Rhodosz kikötőjébe. Valószínű, hogy a szobor a városban állt. Héliosz Kelet felé nézett, abba az irányba, ahol a Nap felkel. A szobor csupán 66 esztendőn keresztül ékesítette a szigetet. Kr. e. 224-ben egy földrengés eltörte Héliosz térdét. A szobor a közeli házakra zuhant. Valószínű, hogy számos épület is a katasztrófa áldozatául esett. A remekmű ezek után 900 éven át ott feküdt. Nem állították fel, mert egy híres jós azt mondta, hogy szörnyű sorscsapások zúdulnak Rhodoszra, ha helyreállítják. Kr. u. 653-ban arabok foglalták el a szigetet. Nem kímélték a szobrot sem. Lehántották róla a bronzot, tevékre rakták,és elszállították a távoli Észak-Mezopotámiában fekvő Edesszába. 900 teverakományra való drága fémet nyeltek el az olvasztókemencék. Rhodosz dicső szobra, a hatodik világcsoda maradt fenn a legrövidebb ideig. A modern világ csupán a „kolosszus” szót őrizte meg, melynek hallatán azóta is egy óriásra gondolunk.

7.
AZ ALEXANDRIAI
VILÁGÍTÓTORONY

Ki alapította Alexandriát?

A hetedik világcsodáról nagyon sokáig nem tudták, hogy tulajdonképpen nem a hetedik, hanem a nyolcadik a sorban. A híres világítótorony építése előtt ugyanis Babilon hatalmas várfalait sorolták a csodák közé a második helyre. A torony azonban annyira tetszett az ókori embereknek, hogy egyszerűen kihúzták a régi falakat a felsorolásból, és a lista végére felírták a Nílus deltáját díszítő, 130 méter magas építészeti remekművet. Nem véletlen, hogy az építmény ennyire megragadta az emberek képzeletét, hiszen mind a mai napig nem épült ennél magasabb világítótorony.

Ki készítette a város tervrajzát?

Az új nagyváros terveit maga a nagyhatalmú király, Nagy Sándor készítette el. Megvizsgálta a területet, és kijelölte az agora és a kereskedelmi központ helyét. Szinte mindenre gondolt. Meghatározta, hogy hol álljanak a templomok, és eldöntötte, hogy melyik görög istenség kapjon helyet az új épületben. Végül pedig parancsot adott, amely szerint az Alexandria közelében fekvő Phárosz szigetén, egy sziklán, minden addigi toronynál nagyobb és magasabb világítótornyot kell építeni!

Hol állt a világ első világítótornya?

Az ókorban a tengerészeti jelzőtornyok kizárólag nappal működtek. Valószínűleg így volt ez az alexandriai torony esetében is, legalábbis a kezdeti időszakban. Ekkoriban ugyanis a hajósok nem szerettek éjszaki kint maradni a nyílt vízen, és behúzódtak a kikötőkbe. Alexandria azonban túl gyorsan növekedett ahhoz, hogy ez a régi szokás továbbra is érvényben maradhasson. Egyre több hajó érkezett, megrakva egyiptomi búzával és zöldséggel, a külső kikötőben pedig hatalmas tengeri gályák sorakoztak. A városban mindent lehetett kapni, a görög boroktól kezdve az egzotikus fűszereken keresztül a spanyol fémtermékekig számtalan árucikk sorakozott a polcokon. Ezerszámra jöttek az utazók is, diákok akartak filozófiát vagy asztronómiát tanulni az újonnan alapított, de máris nagy hírű tudományos műhelyekben. A betegek heteken át utaztak, hogy a világhírű alexandriai orvosok kezeljék őket. A diplomaták és a kereskedők mellett mind több turista is érezett. A teherhajók üvegárukkal, papírusszal és szövettel megrakodva hagyták el a kikötőt. Végül már annyi hajó jött, hogy az éj leszállta előtt nem sikerül befejezni a rakodást. A sötétben nehéz volt a kikötőben manőverezni, ezért a hatóságok úgy döntöttek, hogy erős világítóberendezéssel látják el a híres tornyot. Mivel a fát külfölről kellett behozni és sokba került, használata föl sem merült. A torony tetején gyantát és olajat égettek, a fából pedig továbbra is házakat és hajókat építettek. Így történt, hogy a történelem során először a tengert járó hajók az éjszaka sötétjében is biztosan manőverezhettek. Szemük előtt ragyogott a világ első világítótornyának fénye! A tűz fényét tükrök segítségével gyűjtötték össze. Az ókori utazók szerint ez a fénysugár olyan erős erős volt, hogy „még a világ végén is jól lehetett látni”! Ez a ragyogás is szerepet játszott abban, hogy a torony már 279-ben felkerült a világcsodák listájára. A torony ezer éven át dacolt a sors csapáival. Végül vele is az történt, ami a legtöbb világcsodával. A Kr. u. 796. esztendőben földrengés rombolta le. A torony talapzatán ma Kait Bey, mameluk szultán híres erődje áll. Az uralkodó 1480-ban építtette a várat. Korábban nem léteztek világítótornyok, az alexandriaiak nem tudták elnevezni az épületet. A sziget neve után Phároszként kezdték emlegetni. A szót átvették a mediterrán vidék népei is. A világítótorony latinul pharus, olaszul faro, portugálul farol, franciául pedig phare. Az összedől hetedik világcsoda emlékét így ma már csak ez a szó őrzi.