AZ INTERNET TÖRTÉNETE

Írta:
 ShadowCat 


Az Internetet nem a nagyközönségnek fejlesztették ki, nem játékra találták fel, nem is akarták eljuttatni minden lakásba. De akkor miért hozták létre? És kik? Erre keressük a választ most.


Ma már szórakoztatóközponttá vált és világszerte elterjedt-kedvelt az Internet; naponta milliók küldenek e-mailt, töltenek le programokat, játszanak a hálózaton keresztül, barátokat szereznek távoli országokból vagy éppen csak másodpercre pontos híreket olvasnak, de akár tévézhetünk és rádiózhatunk már is a segítségével. Fizethetünk, bevásárolhatunk, pizzát rendelhetünk, a lista pedig korántsem lehet véges még, mert az internet igazi lehetőségeit még nem aknáztuk ki.

Ki hinné, hogy mindez kezdetben tudományos és kormányzati (hadipari) célokat szolgált, csak éppen „túlnőtte” magát feladatán?

Az Internet alapjául szolgáló technológia 1969-ben indult útjára Amerikában a Védelmi Minisztérium által finanszírozott "ARPAnet" kutatási programjaként. Egy olyan hálózatot szerettek volna kialakítani a gépek között, ami akkor is működik, ha valamelyik állomást támadás éri és megszűnik működni. Az Interneten, ha valamelyik állomás megsérül, akkor az adatforgalom kikerüli a hibás részt, így megbízható lett a rendszer és valójában nem sokat változott a mai napig sem a működési elve.

Az Internet legfontosabb darabjai az Egyesült Államok Országos Tudományos Alapítványának (NSF) segítségével épült az 1980-as évek közepén azért, hogy a tudósok hozzáférhessenek az NSF által létrehozott öt szuperszámítógép- rendszerhez.
Az 1990-as években azonban már jóval olcsóbb lett az Internet és az egyre jobb és szintén jobb árú, mindenfelé elterjedő magánszámítógépek (PC= Personal Computer, vagyis "személyi számítógép") megjelenésével megérte sokaknak, hogy cégüket, terméküket az Interneten reklámozzák és saját honlapot hozzanak létre. Ma pedig bárkinek lehet honlapja; ha nem így lenne, ezt a cikket sem olvashatnád most itt.

A World Wide Web-et (ennek a rövidítése a „www”) lényegében Tim Berners-Lee brit számítógéptudós alkotta meg 1989-ben, a CERN munkatársaként. A CERN a "Conseil Européen pour la Recherche Nucléaire" (1945-től Organisation Européenne), a Genf melletti székhelyű, nemzetközi részecskefizikai kutatóintézet rövidítése, amely 12 Nyugat-európai ország közreműködésével jött létre. Jelenleg éppen egy olyan építkezést folytat, ahol egy hatalmas, kör alakú, földalatti pályán két atomot repítenek nagy sebességgel és az azok összetalálkozásakor keletkező robbanást vizsgálja.Itt építik a világ legjobb szperszámítógépét is; a tervek szerint 25.000 processzor ereje adódik össze benne.

Régebben a web csak szövegből állt és egér sem volt még. Az 1990-as évek elején egy Marc Andreesen nevű diák vezetésével diákcsoportja az Illinoisi Egyetemen létrehozott egy software-t, a Mosaic-ot. Ez a program azt tette a webbel, amit a Windows a DOS-szal: grafikát adott.
(A fekete hátterű, fehé karakteres DOS csak szöveges parancsokat fogadott el, semmiféle grafika nem volt hozzá; ezt később felváltotta a Windows, amely mappákat és egyéb újdonságot vezetett be a számítógépes piacra.)

A software-t és a hardware-t sokan összekeverik. Egy számítógépes vicc szerint "a hardware az, amibe jól bele lehet rúgni". És tényleg. A software a program; ez lehet játék, szövegszerkesztő vagy bármi egyéb. A hardware pedig a számítógépünk darabjai, mint az alaplap, a processzor és tásaik.

Hihetetlen, de az Internetes játékok az egyre gyorsabb netnek köszönhetően mára több pénzt hoznak, mint a hollywoodi sikerfilmek (!) és hasonló is befektetéssel készülnek! (Lásd még: A számítógépes játékok története"-cikket.)

Az internet is fejlődik. Legnagyobb újítása az Internet 2, ami külföldön már elérhető, de országunkba még várhatóan sokára fog eljutni. Ez a rendszer a tesztek alatt 7 másodperc (!) alatt töltött le a merevlemezre egy távoli helyről egy teljes DVD-t!

Talán kevesen tudják, de létezik 3D-s honlap is; több program megadja a lehetőséget számunkra, hogy például eg múzeum kiállításait akár úgy is bejárhassuk a neten, mintha ott lennénk a helyszínen. A 3D-s weblapok technikája már régóta létezik, ám az internet lassúsága miatt eleddig nem használták ki. Mivel mostanában az internet sávszélessége mindenütt nagyobb és nagyobb lesz, várható, hogy a hagyományos weblapok lassan kivesznek és helyüket átveszik a 3D-s oldalak, amelyekben mint egy belső nézetes játékban, ugyanúgy barangolhatunk.