TEREMTÉSTÖRTÉNET I-II.

Írta:
ShadowCat

 


A TEREMTÉS MÍTOSZA I.

A hagyomány szerint a mindenség úgy keletkezett, hogy Indra, az istenek király kihasította az eget és a földet az őseredeti egységből. Ezután magas oszlopot emelt közéjük, hogy elválassza őket egymástól, ez lett a világ tengelye. (más mondában ugyanezt Siva lingamja testesíti meg) Kezdetben a mindenségben káosz uralkodott, majd megszületett a vágy. Az első lény, Pradzsápatí a Teremtmények Ura, hermafrodita volt.Női oldalából négy fia született, a tűz, a szél, a Nap, a Hold és egy leánya Usasz (Hajnal).
Pradzsápatí szemet vetett önön gyermekére és vérfertőző nászban egyesült vele.
A lány menekülni próbált és szarvasünő formáját öltötte fel, ám szarvasbikává vált apja. Mikor a lány kanca lett, apjából csődör, mikor a lányból tehén, apjából bika… s eképp valamennyi állat teremtésére sorra került. Az istenek haragra gerjedtek és létrehozták Rudrát (Siva védikus elődjét), a viharok istenét a megbüntetésére.

 

A TEREMTÉS MÍTOSZA II.

A következő történetet valószínűleg mindannyian fel fogjuk ismerni:

A hetedik Manu idején nagy vízözön támadt, Visnu pedig figyelmeztette Manut ennek a közeledtére és meghagyta neki, hogy építsen egy bárkát és menekítse ide családját, ezen kívül a hét risit (bölcset), majd minden állatból egy párt. Visnu ezután óriási halként testesült meg és egy hegyhez vontatta a hajót, amíg elmúlt a veszély.