IKAROSZ ZUHANÁSA

Írta:
ShadowCat

 

„Egy madár se száll túl magasra, míg a maga szárnyain száll.”
(William Blake – A Pokol Közmondásai)

Sehol sem volt annyi tehetséges ember, mint Athénban; köztük is legelső volt Daidalosz, aki feltalálta a kalapácsot, a fúrót és csodálatos szobrokat faragott velük. Unokaöccse, Talósz –a fűrész feltalálója- azonban veszélyeztette elsőségét, így a nagybácsi a mélybe taszította őt. A megtorlás nem maradhatott el; halálra ítélték.

Az utolsó pillanatokban azonban sikerült fiával, Ikarosszal Kréta szigetére menekülnie, ahol éppen Mínósz király uralkodott és pont kapóra jött neki. A királyné ugyanis egy bikafejű szörnyet hozott a világra, akire a király család nem volt büszke, így megbízták Daidaloszt, hogy egy olyan labirintust építsen, amelyből Minotaurusz sosem találhat ki. Miután a labirintus megépült, a király fizetség helyett Daidaloszt és Ikaroszt is bezáratta a labirintus tornyába, nehogy kitudódjon a család szégyene.

Az idők múlásával Daidalosz összegyűjtögette a lehullott madártollakat és méhviasszal szárnyat ragasztott belőlük, hiszen csak a levegőben juthattak ki a labirintus fogságából. Amikor aztán elkészültek és  a szárnyak segítségével a tenger fölé emelkedtek, Daidalosz figyelmeztette fiát:
-A víz közelében szállj, a magasság csalóka!

Ikarosz persze fittyet hányt a tanácsra és egyre feljebb emelkedett a repülés okozta örömében, csakhogy a méhviasz a Nap sugaraitól egyre inkább megolvadt, míg végül a tollak szétestek és Ikarosz a tengerbe zuhant, amelybe belefulladt. A tenger viseli emlékét azóta is: Ikaroszi-tenger…

És, hogy mi lett Minotaurusszal? Megtudjátok az "Ariadné fonala" című mítoszból!

TUDTAD-E,…

… hogy régen valóban megpróbálkoztak a feltalálók hasonlókkal és előbb hasonlóképpen madártollakat, majd kézre erősíthető szerkezeteket építettek, amivel a levegőben akartak repülni, de egyikkel sem tudtak felemelkedni? Az ember testéhez viszonyítva ugyanis olyan hatalmas szárnyakat kéne a kezünkkel nagyon gyorsan mozgatni, ami képtelenség. Nemcsak a sebesség teljesíthetetlen a karizmokkal, de már a súlyát sem bírnánk el egy ilyen szárnynak.
... hogy a madarak azért tudnak repülni szárnyaikkal, mert máshogy helyezkednek el az izmaik, mint nekünk és csontjaik üregesek, így az állat jóval könnyebb, mint mérete alapján lenniük kéne?
...hogy görögül "Labürinthosz"-nak hívták a Mínósz palotájában lévő folyosórendszert és erről  kapta a labirintus a nevét?