PALACKORRÚ DELFIN

Írta:
 ShadowCat 


Minden kor embereit lenyűgözték a delfinek, ezek a barátságos, játékos és a világ legértelmesebbnek tartott állatai. Rengeteg történet kering világszerte arról, hogy kiket és hogyan mentettek meg a vízbefúlástól.

 

3000 évvel ezelőtt a görögök delfineket festettek palotáikra, vázákat és sergeleget díszítettek képmásaikkal.

A delfinek ragaszkodó állatok, akár a kutyák és még náluk is könnyebb betanítani őket. Hosszuk  1,7-3,6 méter, súlyuk 150-200 kilogramm. Minden tengerben és óceánban megtalálhatóak; jellegzetes kép lehet mindenkinek, hogy hatalmasakat ugorva buknak csapatostul a víz alá, hogy ismét az égbe törjenek puszta szórakozásból.
A palackorrú delfinnek még az emberénél is nagyobb agya van és a világ legokosabb állatának tartják, aki képes komolyabb gondolkodásra is.

Noha a vízben élnek, mégis emlősök; tüdővel lélegeznek, testhőmérsékletük állandó ("melegvérűek") és nőstényeik emlőjükből szoptatják a kicsinyeket. Táplálékuk nagy részét a halak és a tintahalak teszik ki, de rokonaik, a "kardszárnyú delfinek" a tengerek réme. Ő fókákat és más delfineket is megtámad.

A palackorrú delfinek egy halrajra bukkanva azok körül kezdenek körözni egyre kisebb körökben, így a halak kénytelenek tömörülni; amikor pedig kikerülnek a sekélyebb vizekbe, már nincs menekvés.
Érdekes megfigyelni a motoros hajók mögött vidáman lubickoló delfineket is. Azért szeretik a motoros hajók keltette hullámokat, mert a propeller friss oxigént kever a vízbe (mint amikor a tojásba is oxigént juttatva felverjük azt kemény habbá), ezt az oxigéndús vizet pedig kedvelik a kisebb halak, akik a vízből nyerik ki kopoltyújukkal az oxigént és tökéletes táplálékok a delfineknek.
Jóval több vérük van, mint a hasonló szárazföldi állatoknak, így több oxigént is tudnak tárolni.

A delfinek legtöbbször delfináriumokban szoktak fellépni és nehéz megmondani, hogy a nézők élvezik-e jobban a műsort, vagy az állatok.


Sajátos módon tűjékozódnak: hanghullámokat bocsátanak ki, amelyek valaminek nekiütközve "visszatérnek" hozzájuk és ezen visszaverődések alapján tájékozódnak a vízben. Képesek külön-külön a bal és a jobb fülükkel érzékelni a hangokat, amit az ember nem; ők így tudják megállpítani, hogy melyik hang honnan és mikor érkezett.
Akárcsak a denevére, ők is szonárjukkal (hang- illetve ultrahangradarjukkal) tájékozódnak, akár a denevérek.
Egy kísérletben a nőstény jelezte tőle elzárt párjának egy lámpa felvillanását és "szólt neki", hogy nyomja meg a gombot a saját oldalán, így majd mindkét delfin ennivalóhoz jut.


Már-már legendás történetek keringenek a delfinek barátságossáról és életmentéseikről.
Akadt, hogy egy asszony kisodródott a tengeri áramlattal és amikor elhagyta volna már ereje, érezte, hogy megemelkedik és a szárazföld felé tart. Két delfin mentette meg őt, akiknek a hátába kapaszkodhatott és kimentették a nőt.
Megfigyelték, hogy egy tengeri robbantás során megsérült társuk elvesztette az eszméletét és a többi delfin egymást felváltva tartotta az ájult állatot a víz színén.

Mivel könnyen idomíthatóak, sajnos az ember néhány példányukat beidomította arra a háborúk alatt, hogy bombával felszerelve az ellenséges hajókat, tengeralattjárókat felrobbantsák. Az orrukra szereltek egy olyan szerekezetet, amelyet erősebben nekinyomva a fémtörzsnek, aktiválta a bombát. Mivel a delfinek nem mindig tudák, hogy melyik ellenséges hajó és melyik nem az, így az idomítók saját egységeit is robbantgatták, míg végül abba nem hagyták ezt a brutális és őrült tervet, ám addigra sok ember és delfin életét vesztette.