3000 évvel ezelőtt a görögök
delfineket festettek palotáikra, vázákat és
sergeleget díszítettek képmásaikkal.
A
delfinek ragaszkodó állatok, akár a kutyák
és még náluk is könnyebb betanítani
őket. Hosszuk 1,7-3,6 méter, súlyuk 150-200
kilogramm. Minden tengerben és óceánban megtalálhatóak;
jellegzetes kép lehet mindenkinek, hogy hatalmasakat ugorva
buknak csapatostul a víz alá, hogy ismét az
égbe törjenek puszta szórakozásból. A
palackorrú delfinnek még az emberénél
is nagyobb agya van és a világ legokosabb állatának
tartják, aki képes komolyabb gondolkodásra
is.
Noha a vízben élnek, mégis emlősök;
tüdővel lélegeznek, testhőmérsékletük
állandó ("melegvérűek") és
nőstényeik emlőjükből szoptatják a kicsinyeket.
Táplálékuk nagy részét a halak
és a tintahalak teszik ki, de rokonaik, a "kardszárnyú
delfinek" a tengerek réme. Ő fókákat és
más delfineket is megtámad.
A palackorrú
delfinek egy halrajra bukkanva azok körül kezdenek körözni
egyre kisebb körökben, így a halak kénytelenek
tömörülni; amikor pedig kikerülnek a sekélyebb
vizekbe, már nincs menekvés. Érdekes megfigyelni
a motoros hajók mögött vidáman lubickoló
delfineket is. Azért szeretik a motoros hajók keltette
hullámokat, mert a propeller friss oxigént kever a
vízbe (mint amikor a tojásba is oxigént juttatva felverjük
azt kemény habbá), ezt az oxigéndús
vizet pedig kedvelik a kisebb halak, akik a vízből nyerik
ki kopoltyújukkal az oxigént és tökéletes
táplálékok a delfineknek. Jóval több
vérük van, mint a hasonló szárazföldi
állatoknak, így több oxigént is tudnak
tárolni.
A delfinek legtöbbször delfináriumokban
szoktak fellépni és nehéz megmondani, hogy
a nézők élvezik-e jobban a műsort, vagy az állatok.
Sajátos módon tűjékozódnak:
hanghullámokat bocsátanak ki, amelyek valaminek
nekiütközve "visszatérnek" hozzájuk
és ezen visszaverődések alapján tájékozódnak
a vízben. Képesek külön-külön
a bal és a jobb fülükkel érzékelni
a hangokat, amit az ember nem; ők így tudják megállpítani,
hogy
melyik hang honnan és mikor érkezett. Akárcsak
a denevére, ők is szonárjukkal (hang- illetve ultrahangradarjukkal)
tájékozódnak, akár a denevérek. Egy
kísérletben a nőstény jelezte tőle elzárt
párjának egy lámpa felvillanását
és "szólt neki", hogy nyomja meg a gombot
a saját oldalán, így majd mindkét delfin
ennivalóhoz jut.
Már-már legendás
történetek keringenek a delfinek barátságossáról
és életmentéseikről. Akadt, hogy egy asszony
kisodródott a tengeri áramlattal és amikor
elhagyta volna már ereje, érezte, hogy megemelkedik
és a szárazföld felé tart. Két
delfin mentette meg őt, akiknek a hátába kapaszkodhatott
és kimentették a nőt. Megfigyelték, hogy
egy tengeri robbantás során megsérült
társuk elvesztette az eszméletét és
a többi delfin egymást felváltva tartotta az
ájult állatot a víz színén.
Mivel könnyen
idomíthatóak, sajnos az ember néhány
példányukat beidomította arra a háborúk
alatt, hogy bombával felszerelve az ellenséges hajókat,
tengeralattjárókat felrobbantsák. Az orrukra
szereltek egy olyan szerekezetet, amelyet erősebben nekinyomva a
fémtörzsnek, aktiválta a bombát. Mivel
a delfinek nem mindig tudák, hogy melyik ellenséges
hajó és melyik nem az, így az idomítók
saját egységeit is robbantgatták, míg
végül abba nem hagyták ezt a brutális
és őrült tervet, ám addigra sok ember és
delfin életét vesztette.
|