KÍGYÓK |
Írta: |
||
|
|||
A kígyók a hüllők közé tartoznak, tehát testhőmérsékletüket nem tudják szabályozni. Kénytelenek a Nap melegére bízni magukat, ezért él sokkal több kígyó a forró trópusokon, mint a hűvös mérsékelt övben. A kígyóknak nincsenek végtagjaik, testük hosszú és vékony. Csontvázuk a koponyán kívül lényegében csak csigolyákból és a hozzájuk golyós izületekkel kapcsolódó bordákból áll. A belső szervek- szív, belek, tüdő, máj, és vesék-az izmok és bordákrétege alatt sorakoznak. A szokatlan tetfelépítés azonban kényszerűen meghatározza az egyik-másik szerv alakját vagy helyzetét. A bal tüdőfél a legtöbb fajnál vagy egészen kicsiny, vagy hiányzik, a jobb tüdőfél pedig hosszan elnyúlik. Elülső része légzőszervként működik, a hátulsó rész pedig a levegőtartály. A kígyók két szemüket egymástól függetlenülis tudják mozgatni. Nincs szempillájuk, szemüket kemény, átlátszó pikkelyek óvják. A kígyók testét erős pikkelyréteg borítja. Ez egyrészt páncélként védi, miközben az állat a talajrögökön és a sziklákon csúszik, másrészt vízzáró, így kívül tartja a nedvességet. A pikkelyeket keratinréteg (a gerincesek szaruanyagában-haj, gyapjú, köröm, toll-található fehérjék gyűjtőneve) vonja be. Az állatnak időről időre meg kell szabadulnia ettől a kemény buroktól, hogy növekedni tudjon. Rendszerint egy darabban veti le, mialatt az aljnövényzet között tekereg. A levedlett kígyóbőr alól előtűnnek az új, valamivel nagyobb pikkelyek, amelyek már teljesen kialakultak. A kígyók mérete igen változatos, van olyan faj, amely a 15 cm-t sem éri el, míg a hatalmas kockás piton állítólag a 10 méteres hosszúságot is meghaladhatja. Nyelés A kígyók egészben, rendszerint fejüknél kezdve nyelik le táplálékukat, akár a szájuknál jóval nagyobb állatokat is. Az afrikai tojásevő kígyó testének átmérője-ha üres a gyomra-kisebb, mint egy felnőtt ember ujjáé, mégis egészben le tud gyűrni egy tyúktojást. A piton nem vastagabb, mint egy ereszcső, de képes lenyelni egy közepes méretű kutyát. Mihelyt a kígyó elejtette a zsákmányát,
a szájába veszi. Alsó állkapcsa két
félből tevődik össze. A két rész igen
mozgékony és felváltva mozdul előre, így
az állkapocs valósággal „végiglépeget”
az áldozat testén. A kígyó nem hallja a kígyóbűvölő zenéjét Zenekedvelők-e az állatok? Egy közönséges házimacska élvezhet-e egy Mozart hangversenyt? Bizsereg-e a cirkuszi medve lába, ha a zenekar rákezdi? Természetesen sok állat felfogja a ritmust és a hangokat. Azok a parasztok, akik hangszórókat szereltek be az istállóikba, azt állítják, hogy a tehenek jobban tejelnek zeneszóra! A kígyónak viszont nem érdemes muzsikálni. Ugyanis süket!* A kígyóbűvölő a zenével a nézősereget bűvöli. A kígyó ugyanis süket. A kígyóbűvölő fújja sípját, furulyáját, közben toppantgat lábával. A kígyó érzékeli a rezgést a talajban. De a kígyóbűvölő ráveszia kígyót, hogy táncoljon, vethetné közbe valaki. A fakír mozog a zenére, ugyanígy tesz a kígyó. Ütemesen együtt mozog vele. Közkedveltek voltak a táncoló medvék,
melyeket régebben vásártereken, szórakozóhelyeken
és cirkuszokban léptek fel. A közönség
megcsodálta a „zeneértő” medvéket, amint vidáman
forogtak az ütemre. Ez a mutatvány azonban tisztán
begyakoroltatott szám volt. Ellenben a macskának jó a hallása, érzékeny a zenére. Ruth I. Larsson gyik könyvében mesél egy macskáról, mely az általa kedvelt zene ritmusára dorombolt-kivált a hegedűversenyek megszólaltatásakor. A lármás popzene elől fújva elfutott. *Tényleg süketek-e a kígyók? Dobhártyájuk és külső hallőszervük
nincs, nem hallanak, demegérzik a talaj legkisebb rezdüléseit
is. Bármilyen óvatosan is lopakodsz egy kígyó
felé felé, az rögtön érzékeli,
és vagy menekül, vagy védekező pozícióba
helyezkedik. Az észak-amerikai prériken nagy csordákban
legelnek a bölények, és ugyanott sok csörgőkígyó
is él. Farkuk végén a korral növekvő mennyiségben
szarunemű képződmények vannak, ezzel „csörögnek”,
ha veszélyben érzik magukat. A csörgőkígyók
nem esznek bölényt, azok sem kígyót, így
aztán nincs szükségük egymásra, jobb,
ha kitérnek a másik elől. Mert ha egy jókora
bölénybika kígyóra lép, annak bizony
befellegzett, de a bölény is elpusztulhat, ha legelés
közben a csörgőkígyó az orrába mar.
Mindkettőjük szerencséjére az évmilliók
során kialakult egy védekezési módszer,
ami ma is nagyszerűen működik. Biztosan láttatok már
legelő birkanyájat. Szorosan egymás mellett lépegetnek
előre, és valahogy így legelnek a bölények
is. A napozó kígyó „hallja”, hogy közelednek,
de nem menekül, meg sem mozdul, csak a farka hegyét
emeli fel, és csörgetve figyelmezteti a közeledő
hatalmas állatokt: vigyázzatok! Itt vagyok! Azok pedig,
anélkül, hogy fejüket felemelnék, szépen
kitérnek. A csorda egyik fele jobbra, a másik balra
kerüli ki a kígyót, utána újra
összezárnak. Így legelnek tovább, mindaddig,
amíg a következő napozó csörgőkígyó
útjukba nem akad. |